Tudagyerek
Ha hajdanvolt gyermeki énünk tükrében szemléljük csemetéinket, gyakorta köszönnek vissza ugyanazok a problémák, stresszes helyzetek, melyekkel mi magunk is megvívtuk annak idején saját csatáinkat.
Érett fejjel, megélt tapasztalataink birtokában legfontosabb feladatunk tehát nem az, hogy a már kitaposott ösvényre terelgessük gyerekeinket. Szerencsésebb azon igyekeznünk, hogy ha szükséges, biztos támaszul szolgálhassunk akkor, amikor – olykor kissé botladozva – a saját útjukat keresnék.
Egyedülálló programunkkal minden fejlődni, önmagát megismerni, felfedezni vágyó gyermeknek tudunk a mindennapokban, az iskolai életben, de a családon belül is használható eszközöket nyújtani ahhoz, hogy
- szeressék és elfogadják önmagukat,
- a kihívásokat a fejlődésre való lehetőségként éljék meg,
- megnyugtató módon tudják kezelni konfliktusaikat,
- képesek legyenek őszintén megnyílni, érzéseiket szavakba önteni.
Gyakorló kineziológusokként a tanulási zavarok, az önbizalomhiány, a különböző félelmek és beilleszkedési problémák okainak feltárásához és oldásához is értünk. Rendszeres, hetenkénti foglalkozásaink keretében többek között a szerepjáték, a mesejóga, a mozgó meditáció és kineziológiai korrekciók segítségével dolgozunk fel a gyerekekkel közösen hétről hétre más és más negatív érzelmet.
Korcsoportonként 10-15 fős, 60 perces csoportfoglalkozásokra várjuk azokat a gyerekeket, akik játékos útkeresésre, önmaguk valódi felfedezésére vágynak.
A foglalkozások ára alkalmanként 3000 Ft, a befizetések havonkénti, bérletes rendszerben történnek.
Az foglalkozások szeptember utolsó hetétől folyamatosan indulnak. Igény szerint egyedi oldásokra is lehetőséget biztosítunk.
Kapcsolat:
Csősz Andrea (06 30 382-5194)
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

